Barion Pixel

Hogyan pihentesd a lelked?

A mindennapos stressz helyett válaszd inkább a mindennapos harmóniát!
Persze rögtön felmerül a kérdés: miből is áll ez a bizonyos “harmónia”?
Lakberendezőként számomra ez egyfajta összhang,  egy igazi zavartalan egység, melyben színek, formák, illatok, kedvenc tárgyak és emlékek keverednek.
Az összhang persze azt is jelenti, hogy rend van körülöttünk, hiszen hogyan tudnánk élvezni munkából fáradtan hazaérve otthonunk melegét, ha tekintetünk egyetlen pillanatra sem talál nyugvópontot a minket körülvevő rendetlenség miatt?
Amikor egy komplett lakást vagy akár egy kisebb teret tervezek, mindig hagyok időt, hogy a felújítás előtt álló megrendelő nyugodtan átgondolhassa, hogyan szeretné majd idővel tárgyait rendszerezni. Bármennyire is részletkérdésnek tűnik a rendetlenség felszámolása és a harmónia megteremtése otthonunkban, enélkül nem tudjuk majd élvezni a mindennapokat.
Sokszor hallom és tapasztalom azt, hogy “De nekem nincs időm lakberendezőt hívni, nem tudok időt szánni a rendetlenség felszámolására” – sőt sok esetben a kivitelezők sürgetik a tervek elkészítését vagy úgy érezzük, hogy épp lecsúszunk az “akciós” csempéről, ha most rögtön azonnal nem vesszük meg és nem hívjuk máris a burkolót. A lakberendezési megoldásokra kisajtolt “igenek” és hirtelen válaszként elhangzó “nemek” sokszor évek múlva köszönnek majd vissza, amikor a felhalmozódó tárgyainknak újra elfogy a hely és hirtelen megint nem találjuk otthonunkban a praktikumot.
Átgondolt és tudatos döntésekkel azonban kellő helyet tudunk tervezni a tárolásra, melyhez professzionális dobozokat, tárolóegységeket tudunk beszerezni. Képzeljük el, ahogyan összhang vesz bennünket körül, a lelkünk is megpihen és Kívül Belül Boldogság járja át otthonunkat.
Így sokkal több idő fog jutni az apró, de pihentető dolgokra és egy gyertya meggyújtásával a hétköznapokba is megnyugvást csempészhetünk.
Hogyan láss hozzá?
1. Számold fel a rendetlenséget

Kérj segítséget otthonszervezési tanácsadótól és rendszerezzetek együtt.

2. Gondold át a teret
Lakberendezési tanácsadással könnyen megújulhat otthonod. Nem szükséges új bútorokat vásárolnod, sokszor elegendő, ha újragondoljátok együtt a berendezési lehetőségeket.
3. Élvezd a harmóniát
Tölts minőségi időt otthonodban. Ültesd át a szobanövényeidet, variáld a kaspókat, töltsd fel a vázákat virággal és gyújts meg egy illatos szójagyertyát. A fárasztó hétköznapok így értékes pillanatokká válnak.
Tervezz mindig tudatosan!
Tervezz rendet – tervezz harmóniát!
Képek forrása: Kívül Belül Boldogság és Greenway Design

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!
10% KEDVEZMÉNYT ADUNK ELSŐ RENDELÉSEDBŐL!
    FELIRATKOZOM!
    Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem