Barion Pixel

“Zöld” adventi dekor

Az elmúlt években mindig megerősítést kapott az a nézetem, hogy a karácsonyi készülődést nem feltétlenül kell kapkodva megélni és nem is szükséges csupán a “hagyományos” díszekben gondolkodnunk.
Ha advent – akkor vásárlás, tolongás, stressz, idegeskedés.

Sokan szinte kötelezőnek tartjuk ilyenkor, hogy az egész lakást ünnepi díszbe öltöztessük, pedig elegendő egy-egy figyelemfelkeltő dekoráció elhelyezése a “forgalmasabb” helyiségekben és már kész is a karácsonyi hangulat.  Az üzletekben ilyenkor mániákusan keresgélt – de már elfogyott – dekorációs elemek helyett én leginkább az olyan megoldásokra szavazok, melyek üdék, zöldek, természetesek és nem is feltétlenül csupán a karácsonyi időszakhoz kötődnek.

A Tavalyi adventi dekoráció szintén egy ilyen megoldásként született konzerves dobozok és strapabíró növénykék felhasználásával, ezért idén is úgy gondoltam, hogy hasonlóan és ugyanolyan egyszerűséggel fogom elkészíteni az adventi dekort.

A “hozzávalók” szinte mind adottak voltak és nem is ragaszkodtam csupán a gyertyák keltette hangulathoz, ezért 4 db pohár, 1 nyomdakészlet és 4 db eltérő méretű fagolyó segítségével 10 perc alatt elkészült az idei adventi dísz. Csupán 4 növénykére volt szükségem ismételten – és ha már úgyis a várakozásról szól az advent – gondoltam egyet és a hagymás jácintok mellett döntöttem, melyek szép lassan nyiladozni kezdenek majd a nappaliban, miközben telnek-múlnak majd a napok és beköszönt a Szenteste.

Persze szuper lenne, ha nem egyszerre nyílnának ki mind, hanem hetente váltanák egymást, de azt sem bánom, ha együtt gyönyörködhetek majd bennük és érezhetem a fantasztikus illatot.

Az elkészítés valóban csak néhány perc, mert a jácintokat beleállítottam a pohárba, a 4 fagolyóra “XMAS” feliratot pecsételtem, felfűztem és a gyertyatálba helyezett virágokra erősítettem. A fagolyók helyett persze használhattok csipeszeket, vagy számozott kártyákat – a lényeg nem változik – a természet beköltözik az otthonotokba.

Így mutat a kész dekor, kezdődhet a nagy várakozás? 😉

Érdemes lesz még a Greenway oldalon böngészni, hiszen más egyszerű ötletekkel is érkezem majd ide a blogra.

Puszi,

Ildi

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!
10% KEDVEZMÉNYT ADUNK ELSŐ RENDELÉSEDBŐL!
    FELIRATKOZOM!
    Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem