Barion Pixel

Növényimádó, környezettudatos textilek a teraszon

Három évvel ezelőtt – amikor elkezdtem a Greenway blogot – szinte kivétel nélkül teraszozós, balkonkertészkedős bejegyzéseket osztottam meg, hiszen akkoriban még úgy gondoltam, hogy kizárólag csak ezzel a témával szeretnék foglalkozni.

Szerencsére azóta több írásomban is boncolgattam már a tudatos tér és tudatos dekor témakörét, sőt egyre inkább szélesítem, hiszen a legapróbb részlete is fontos és elengedhetetlen ahhoz, hogy egy emberközeli, barátságos otthont alakíthassunk ki.

Az erkélyeken és teraszokon ilyenkor tavasszal kicsit könnyebb dolgunk van a dekort és a berendezést illetően, hiszen a sok zöld növény kellemes érzetet kelt bennünk és kedvünkre variálhatunk a különböző fajtákkal.

A növényeken túl a textilek is fontos részei a kültéri berendezésnek és nagyban hozzájárulnak a kellemes hangulathoz, ezért idén egy új párnahuzattal rukkolok elő, mely 100% fair trade pamutból készül.

Mit is jelent ez tulajdonképpen?

100% fair trade körülmények között, tehát méltányos és becsületes kereskedelem (angolul fair trade) juttatja el otthonunkba a terméket, így a harmadik világbeli termelő megkapja az őt megillető pénzt, hiszen megdolgozzott érte.

Az etikusan előállított Greenway textilek nem csak a termelőnek tesznek jót, mi is jól járunk, akik használjuk, mert elegáns és egyben környezettudatos otthont teremthetünk vele.

Az új Greenway párnahuzat és a vászontáska is vegyszermentesek, előállításuk során nem használtak kemikáliákat, így különösen jól illeszkednek a tudatos életmódot követők mindennapjaiba.

#tudatosdekortudatostér

Kukkantsatok be a teraszomra!

Szokás szerint nagy-nagy növényszaporítási projektben vagyok, ezért szívesen tanulmányozok a témába vágó könyveket, és persze gyűjtögetem is a szép kaktuszokat, fűszernövényeket, pozsgásokat.

Ha terasz, akkor növények és persze szójagyertya, most épp narancsos illattal, már-már a nyár felé kacsintgatva.

A tudatos lakberendezési szemlélet az elejétől kezdve meghatározza a Greenway Design-t, ezért úgy éreztem, hogy szívesen mutatnék Nektek etikus módon előállított, megfizethető áron kínált textileket, melyek szép és tartós díszei lesznek otthonotoknak.

Elegáns és tudatos bevásárláshoz használj fair trade táskát!

 

Ha Neked is fontos a tudatos, természetközeli életmód, válts te is zöldre velem!

SaveSave

SaveSave

SaveSave

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!
10% KEDVEZMÉNYT ADUNK ELSŐ RENDELÉSEDBŐL!
    FELIRATKOZOM!
    Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem