INGYENES SZÁLLÍTÁS 15 000 Ft FELETTI RENDELÉSKOR

Viszlát 2017 – nagyon jó volt Veled!

Egészen pontosan egy évvel ezelőtt írtam meg a 2016-os záró blogbejegyzésemet. Nem véletlenül hagyom mindig az utolsó napokra az írást – kell egy kis idő, míg átgondolom az év történéseit és kicsit rendet rakok a fejemben.

Jellemzően most is sok minden kavarog bennem, de leginkább azon godolkozom, hogyan voltam képes ennyi féle projekttel foglalkozni 2017-ben.

Blogbejegyzések, fotók, naptárkészítés, gyertyaöntés, vásározás, forgatások….csak néhány dolog, amivel igyekeztem minőséget átadni és szívvel-lélekkel közvetíteni a Greenway szemléletet.

Sokszor nem volt könnyű, főleg azok a pillanatok, amikor hajnali egykor még gyertyákat csomagoltam vagy a főállásomból hazatérve szintén hajnalig öntöttem a viaszt, forgatásra készültem, fotókat dolgoztam fel vagy épp a konyhát festettem, mert csak akkor volt rá időm. Valóban kemény év volt, de közben végig arra gondoltam, hogy önmagam lehetek ezekben a munkákban és a vásárokon végre személyesen is találkozhatok Veletek, ahol közvetlenül átadhatom a gyertyákat vagy beszélgethetünk a természetes designról.

Épp karácsony előtt, az utolsó napokban kaptam egy számomra nagyon kedves üzenetet, mely sokat jelent számomra:

” Megérkeztek a gyertyák, és csak szeretném elmondani, hogy fantasztikusak, annyira IGAZIAK…egyik jobb illatú mint a másik, és olyan kis szépek…alig várom, hogy meggyújtsam őket…”

Azok a pillanatok, amikor az üzeneteiteket olvasom, pótolhatatlanok számomra. Óriási öröm és biztatás, amiért nem tudok elég hálás lenni.

Leginkább a sok-sok ötlettel és saját tartalommal igyekszem továbbra is kedvetekre lenni, illetve 2017-ben az igyenesen letölthető naptárakat is megosztottam Veletek.

De nézzük csak, mivel is telt 2017.

Rögtön januárban belevágtam a már említett naptár készítésbe, mely egész évben végigkísérte a blogot.

A növények és  a természetes design teljesen hétköznapi részévé vált az életemnek, melynek köszönhetően sok-sok ötletet mutattam be itt a blogon, de az Instagram oldalamon is mindig nyomonkövethettétek a dekorációs tippeket.

A nappalit többször is bemutattam Nektek, Menta és Sárga dekorral is.

2017-ben a Greenway bloggal a komfortzónából is megtanultam kilépni, hiszen februárban élő adásba kaptam meghívást, ahol együtt dolgozhattam Rácz Anikó bloggertársammal, A napfény illata szerzőjével, akivel DIY esküvői meghívókat mutattunk be a Családbarát Magazinban.

Hatalmas lépés volt ez nekem, hiszen leküzdöttem a lámpalázam és ezzel egy új fordulat következett az életemben.

Óriási eredménynek éltem meg, hogy a képernyőn viszontláthattam munkáimat.

Még ugyanebben a hónapban érkezett a megkeresés, hogy egy magazinban bemutatásra kerülne a Greeway Home, melynek annyira örültem, hogy lelkesedésemben azonnal Konyhafelújításba kezdtem.

A Csempefestés igazi átalakulást hozott, nagyon szerettétek ezt a blogbejegyzést.

Ilyen volt – ilyen lett a konyha.

Miközben sokszor óriási káosz uralkodott a Greenway Home-ban, megtanultam néhány óra alatt elkészíteni egy komplett dekorációs cikket fotóval, szöveggel.

A Húsvéti DIY dekor épp ilyen volt.

Gyorsan elővettem, ami épp volt, dekoráltam, stylingoltam, fotóztam, szöveget írtam és már mutattam is Nektek a blogban. Rájöttem, hogy nem kell mindig a teljes tökéletességet kergetni. Néhány apró változtatás, egy-egy ötlet és azonnal ünnepi hangulatot varázsolhatunk.

A háttérben persze javában zajlottak a gyertyöntés munkálatai is, hiszen tavasszal bemutattam Nektek a F r e s h  S t a r t  illatot, mellyel azt hiszem egy új fejezet kezdődött a Greenway életében.

Ettől a perctől kezdve a gyertyöntés a hétköznapi rutin részévé vált és 4 állandó illattal jelentkeztem egészen júniusig.

A Kiskert Piacokon személyesen is találkozhattam Veletek, illetve a gyertyák kapcsán két interjú is készült velem a Zizi Kalandjai és a Saját Otthon Projekt blogokba.

A nyarat végig azzal töltöttem, hogy az őszi-téli kollekciót terveztem, valamint az illatokat teszteltem, a csomagolásokat tökéletesítettem.

Ezzel párhuzamosan a három évig tartó dekoratőr-lakberendező képzésem végéhez is elértem, májusban sikeres záróvizsgát tettem.

Hát igen, erre innom kellett egy sört. 😉

Az esküvői DIY megoldásokkal kapcsolatban még ugyanebben a hónapban az Echo TV  TREND Divatmagazin című műsorába is forgattunk.

Az év folyamán több alkalmam is volt kamera elé állni, amit mindig nagyon élveztem, mert a forgatások idejére mindig vidám hangulat alakult.

Mielőtt még az ősz teljesen magába nem szippantott a sok-sok munkával, egy fantasztikus, életreszóló élményekkel teli nyaralásban lehetett részem augusztusban. Külön blogbejegyzést is készítettem róla, mert teljesen magával ragadott Fuerteventura természetessége.

Ahogy beköszöntött az ősz, sorban jelentek meg az új Greenway gyertyák és én csak öntöttem és öntöttem és öntöttem…

és még mindig öntöttem a gyertyákat.

A  P u m p k i n   S p i c e  illat olyan népszerűségre tett szert, hogy az utolsó percig vásároltátok és dícséritek a mai napig fűszeres, meleg illatát.

Komoly fordulatot hozott a gyertyakészítés terén a Greenway Shop elindulása, melynek munkálataiban óriási segítséget kaptam kitartó és mindig mindenben támogatást nyújtó férjemtől, aki végig mellettem volt.

Nagyon-nagyon köszönöm!

A webshop elindulásával párhuzamosan egyre több üzletben és galériában találhattátok meg a Greenway gyertyákat, mely hatalmas támogatást jelentett – jelent a gyertyák bemutatásához.

Külön köszönetet szeretnék mondani Kustány Katalin Emlékálmodó fotósnak, hogy életem leggyönyörűbb őszét megörökítette és fotóival támogatta munkámat.

Felejthetetlen élmény a Fűvészkertes fotózás!

Számtalan közös munkát köszönhetek 2017-nek.

Szinte képtelenség felsorolni a közös blogbejegyzések, cikkek, workshopok, gyertya kollaborációk számát, mellyek megvalósulásáért megtiszteltetés volt dolgozni.

Sok-sok bloggertársamat ismerhettem meg személyesen is, volt alkalmam olyan termékeket bemutatni, melyek szintén vegán vagy környezettudatos tervezők kezének egyedi alkotásai.

Köszönöm, hogy figyelemmel kíséritek a munkámat itt a blogban, illetve a közösségi média oldalakon.

Nem szeretem számokban kifejezni a munkám eredményét, de hálás vagyok, hogy követőim száma idén is gyarapodott a Facebook és az Instagram oldalakon is.

Külön köszönetet szeretnék mondani Scandinavian Point Tóth Judit lakberendezőnek, hogy annyira bízott bennem, hogy még a lakását is kölcsönözte nekem egy forgatás idejére és egész évben mellettem volt és támogattuk egymást.

Nagyon-nagyon köszönöm a Budai Virágműhelynek a mindig kedves fogadtatást, valamint a Karol&Blase– nek, hogy virágaival segítette munkámat, a Lizmary’s Wonderland Home&Studio pedig helyszínt adott a forgatásokhoz.

Köszönöm a TREND Divatmagazin csapatának a forgatások vidám perceit, a Blikk Nők Otthon&Kert Szerkesztőségének és B. Tier Noéminek pedig az érdeklődést és az újságcikkeket.

SC Design Krisztának köszönöm, hogy bögréi és rajzai a Greenway Home részei lehetnek.

Köszönöm, hogy itt voltatok velem 2017-ben és az utolsó napokban is követtétek az ünnepi dekorációs munkáimat!

De vajon mi fog történni 2018-ban?

Marad továbbra is velem a természetes design és az újrahasznosítás, de annyit elárulhatok, hogy a lakberendezés is egyre nagyobb szerephez fog jutni és a nappaliban a kanapé már nincs is a helyén. 😉

Kalandra fel!

Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Nektek!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!
Csatlakozz hozzánk és 10% kedvezményt adunk első rendelésedből!
    FELIRATKOZOM!
    Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem